SYRIUS Airedale  Terrier Kennel

Behívás

A behívás az egyik és egyben a legfontosabb vezényszó, amit a kutyánknak meg kell tanulnia. Ezzel általában mindenki tisztában van, de sajnos azzal már kevesebben, hogy ezt bizony meg is kell tanítani neki! Kölyökkorától kezdve nagyon sok időt és energiát kell rászánni, hogy minden helyzetben biztosan behívható kedvencet kapjunk és nem elég csak akkor foglalkozni vele, ha már problémánk adódik vele.

Miért is jönne vissza hozzám a kutyám?

Kölyökkorban a behívás alapja a falkához való igen erőteljes ragaszkodás, később azonban a falkavezér tekintélye, hiszen az engedelmesség egyben a falka túlélését is jelenti.

A kölyök ragaszkodása a falkához veleszületett ösztön, ami egyben nagyszerű lehetőséget is teremt a behívás alapjainak lerakásához. Nagyon fontos, hogy ezt az időszakot jól és tudatosan használjuk ki!

Kezdjük talán a legideálisabb esettel, ha éppen most hoztuk el a 8-10 hetes kiskutyánkat a tenyésztőtől vagy a menhelyről. A behívást már rögtön az első naptól gyakorolhatjuk először csak otthon, aztán amikor minden oltását megkapta, akkor már sétán is.

Néhány alapszabály kölyök kutyánál:

• Ritkán hívjuk és csak akkor, ha biztosan tudjuk, hogy vissza fog jönni!
• Mindig ugyanazt a vezényszót használjuk és lehetőleg csak egyszer mondjuk!
• Mindig jutalmazzuk meg, ha visszajött!
• Sohase kapjuk el!

A kölyök kutya 2-4 hónapos korig terjedő időszaka egy igen fontos időszak, amikor is egész életére kiható tapasztalatot szerez, legyen szó akár pozitív vagy negatív dologról. Nagyon fontos, hogy ebben az időszakban csak pozitív élménye legyen a behívásról. Kölyök kutyánál sosem alkalmazunk kényszert, mert csak a tanulási kedv rovására megy, éppen ezért a behívást sohase alkalmazzuk büntetésképpen (pl. ha valamit összeevett az utcán)!

Ebben a korai időszakban, minden egyes nem sikerült behívás, egy kisebb fajta „katasztrófa”, ugyanis a kölyökbe az vésődik be, hogy eldöntheti, hogy visszamegy-e vagy sem. Ezt a lehetőséget nem szabad megadni neki! Természetesen tisztában vagyok vele, hogy nem sikerülhet minden behívás, de a fentiekből kiindulva törekedjünk arra, hogy csak akkor hívjuk, ha biztosak vagyunk benne, hogy vissza fog jönni, főleg ebben a korai, nagyon fontos életszakaszban!

A behívásra mindig ugyanazt a vezényszót használjuk, arra az esetre pedig, ha csak azt szeretnénk, hogy a kutyánk a közelünkbe legyen, válasszunk egy másikat. Például, a behívásra a „hozzám”, a közelbe jövéshez pedig a „gyere”.

Nagyszerű lehetőséget kínál a gyakorlásra az etetés, amit akár első naptól kezdve gyakorolhatunk. Próbáljuk az ételt úgy elkészíteni vagy akár előre összekészíteni, hogy a kölyök ne lássa! Etetésnél pedig hívjuk a kiskutyát. A számára oly fontos evésnél nem is lehetne nagyobb pozitív megerősítés. Ezt variálhatjuk többféleképpen, hogy mindig más szobában adunk enni neki és oda hívjuk vagy kérhetjük az egyik családtag segítségét, hogy terelje el a kiskutya figyelmét, amíg elmegyünk egy másik szobába/kert részbe, majd onnan hívjuk. Fontos, hogy a vezényszót mindig csak egyszer mondjuk és várjuk meg, amíg a kiskutya megtalál minket (esetleg, ha teljesen rossz irányba indul, segíthetünk neki még egyszer). Ha megtanulja, hogy mindig többször hívjuk, akkor egyre később, a legvégén már a huszadikra sem fog visszajönni.

Nagyon fontos, hogy egy nap inkább többször (3-4), de csak 1-2 alkalommal ismételjük meg a behívást és a végén mindig jutalmazzuk meg jutalomfalattal vagy nagy játékkal, dögönyözéssel. Sokan beleesnek abba a hibába, hogy nagyon élvezik, hogy hozzájuk szalad a kiskutya és ezért rengetegszer elismételtetik vele, amíg meg nem unja, ezzel pedig éppen az ellenkezőjét érik, amit szeretnének.

Szintén jó gyakorlási lehetőség mind sétán, mind otthon, ha megkérjük egyik ismerősünket, hogy fogja meg a kiskutyát. Mutassuk meg neki, hogy a kezünkben jutalom falat vagy valamilyen játék van, fussunk el 10-15 lépést, majd hívjuk. A segítő a hívásra pedig elengedi a kutyát. Ugyanezt el lehet játszani bújócska formájában, ahol a kiskutyának még ezen felül meg is kell keresnie a gazdáját. Újabb lehetőség, ha a jutalomfalatot magunk előtt tartva, hátrálva futunk és hívjuk a kiskutyát, ezzel rögzül benne, hogy a hívás közben mozgásban kell lenni.

Itt se essünk túlzásokban, bőven elég, ha a gyakorlatot egyszer, legfeljebb kétszer elismételjük.

Ne hívjuk a kiskutyát, ha tudjuk, hogy úgysem fog visszajönni, mert csak magunkat járatjuk le és a végén a behívás parancsszót valami morajló háttérzajnak fogja felfogni, ami nem is neki szól! Ilyen eset például, ha más kutyákkal játszik, valami nagyon érdekes szagot fogott, vagy éppen a dolgát végzi. Az első két esetben fogjuk meg a nyakörvénél vagy a hámnál és egyszerűen vegyük ki a játékból.

Mint minden gyakorlatnál itt is nagyon fontos a fokozatosság. A későbbiek során (5-7 hónapos), ha már a kiskutya számára automatikus, hogy ha hívják, visszajön, megpróbálhatjuk a játékból kihívni, de először akkor, amikor látjuk, hogy kicsit kiesett a játékból, a gazdát keresi a szemével, a játék heve kicsit alábbhagyott.

Egyelőre azonban térjünk vissza a 2-4 hónapos kiskutyánkhoz. Miután az összes oltást megkapta, lehetőségünk nyílik rá, hogy sétán is gyakoroljuk a behívást. A fenti gyakorlatokon kívül fontos és ehhez kapcsolódik, hogy a kölyök megtanulja, neki kell figyelnie a gazdát, mert ha nem, akkor elveszítheti. Elég nagy baj, ha a fordítottja történik, és az rögzül, hogy a gazda úgyis mindig figyel rá és követi, mert egy olyan kutyát sokkal nehezebb visszahívni, aki még a gazdájára sem figyel.

Ez az időszak egyben a szocializáció egyik legfontosabb állomása, ilyenkor érdemes a kölyökkutyával minél több idegen helyre elmenni. A kettőt nagyon jól össze lehet kötni, ha olyan helyre megyünk, ahol el is tudjuk engedni. Sajnos nagyon sokan nem merik levenni a pórázról a kiskutyájukat, mert féltik, hogy elszalad, de bízzunk magunkban és kutyánkban! A kölyöknek ebben a korban mindennél erősebb a falkához tartozás ösztöne, a legtöbb esetben ilyenkor a lábunk mellett toporog és figyeli minden mozdulatunkat, nehogy elveszítsük. Ha ezt a fontos mozzanatot kihagyjuk a nevelésből, később igen komoly problémáink lehetnek a behívással!

Tehát az új környezetben engedjük el a kiskutyát és induljunk el felderíteni a terepet (ne mindig az úton), ne foglalkozzunk a kölyökkel, ne hívjuk, ne szóljunk hozzá, ő automatikusan követni fog minket. A felfedezés alatt csak a szemünk sarkából figyeljük. Ha kicsit lemarad, ne forduljunk hátra, ne szólítsuk, menjünk tovább. A kölyöknek a dolga, hogy az egyik szemével mindig a gazdát figyelje, hogy az érdekes szag után ismét hozzánk tudjon csatlakozni. Ha nagyon eltávolodtunk már és még mindig nem jön, esetleg csinálhatunk úgy, mintha pl. a cipőnket kéne bekötni vagy orrot fújnánk, ezzel adva neki kis időt. A figyelésre való kényszert tovább fokozhatjuk, ha ilyen esetekben (ha a kölyök valamiben nagyon elmerült, már messze eltávolodtunk tőle és nem jön), észrevétlen elbújunk, úgy, hogy a kutya ne lásson minket, de mi azért tudjuk figyelni a reakcióit. Szó nélkül várjuk meg, amíg a kölyök elkezd minket keresni, idegesen jobbra-balra néz. Ekkor egyszer hívjuk, majd várjuk meg, amíg megtalál minket. Ha teljesen más irányba indul, akkor segítsünk neki még egyszer.

Forgalmasabb helyen (pl. utakkal szegélyezett zöld területen) is gyakorolhatjuk ezt egy flexi póráz segítségével, amely szabadabb mozgást engedélyez a kölyöknek, de mégis biztonságot nyújt és így ilyen környezetben is megtanulja a gazdára figyelést. Fontos azonban, hogy emellett  szabadon engedve is gyakoroljunk.

Egy kiskutya a behívás során vagy odamegy a gazdájához vagy nem. Sohase vetődjünk utána, kapjuk el, ahol érjük, ha mégis el akar szaladni mellettünk, ilyenkor ellenkező irányba eltávolodva próbáljuk meg újra hívni! Az elkapástól nagyon sok kölyök megijed, vagy kellemetlen érzés marad meg benne és legközelebb inkább távolabb marad tőlünk. Egyes kölykök pedig nagyszerű játéknak vélik, hogy a gazda utánuk rohangál és próbálja elkapni. Ezt az élményt inkább hagyjuk meg a játék idejére. Ha éppen rájön az 5 perc, akkor se menjünk bele a játékba, hanem vagy nyugodtan, tudomást sem véve róla, várjuk meg, amíg lehiggad vagy egyszerűen induljunk el és hagyjuk ott. Ebben az esetben kifejezetten fontos, hogy ne veszítsük el a türelmünket és ha fél óra kergetőzés után, de végül visszajön a kölyök, akkor is dicsérjük meg, hiszen ő nem érti, hogy azért kapta, mert előtte rossz volt, hanem csak azt érzékeli, hogy végre visszajött és akkor is jól kikapott. Következő alkalommal ezután bolond lesz visszamenni.

Ha a kölyök nem jön vissza, akkor mindig ellenkező irányba távolodjunk, fussunk el tőle, sohasem felé, mert a kölyök ilyenkor csak megerősítést kap, hogy jaj, de jó, jön a gazda is ebbe az irányba, akkor uccu neki! Míg ha távolodni lát minket, akkor elbizonytalanodik és visszafordul. Amikor látjuk, hogy ismét felénk jön, hívjuk újra kedvesen. Csalogató lehet, ha eltávolodás közben megzörgetjük a kajás zacskót. Esetleg tovább fokozhatjuk a dolgot, hogyha eltávolodáskor már nem hívjuk, hozzánk érkezve nem veszünk róla tudomást és a zörgő jutalomfalatos zacskóval, mindig elfordulunk a kutyától 1-2 percen keresztül, ezzel növelve benne a vágyat, hogy végre odamehessen a gazdához.

Figyeljünk rá, hogy ne mindig csak akkor hívjuk, ha pórázra akarjuk venni. Gyakoroljuk, azt is, hogy behívás után kicsit tartsuk még a közelünkben a kölyköt néhány újabb jutalomfalattal, játékkal vagy fogócskával, hogy ne alakuljon ki benne, hogy elveszi a megszokott jutalomfalatot, aztán máris rohan el. Már ilyen korban érdemes bevezetni egy vezényszót, amit akkor használunk, amikor a kiskutyát elengedjük a pórázról és elmehet szaglászni. A póráz lecsatolása után jutalomfalattal próbáljuk még néhány másodpercig mellettünk tartani, majd adjuk ki a vezényszót (pl. „mehetsz”), küldő kézmozdulat kíséretében. Ezzel is növeljük a kontrollálhatóságát.

Kölyök kutyánk az 5-7 hónapos kort elérve egyre inkább önállóbbá, magabiztosabbá válik, amikor is bizony a gazdának is nagyobb találékonyságra van szüksége. Azonban ha az alapokat jól leraktuk, akkor a kölyök számára szinte automatikussá válik, hogy hívásra visszaszaladjon, ezt próbáljuk megtartani. Ebben a korban a kölyök behívhatóság egyre inkább tekintélyalapúvá válik, tehát ne feledkezzünk meg a helyes rangsor megtartásáról sem!

A behívás alapelvei itt is ugyanazok, azzal a különbséggel, hogy ritkán hívjuk, de akkor viszont követeljük meg, hogy visszajöjjön!

A parancsszót szintén lehetőleg egyszer adjuk ki, ha nem jön, akkor mindenképpen cselekednünk kell:

• ellenkező irányba elindulunk, elfutunk
• elbújunk
• felemeljük a hangunkat
• odamegyünk, megfogjuk, majd hátrálva futva, magunk előtt tartva a jutalomfalatot hívjuk.

Sok kölyöknek ekkorra esik a kamaszkor is (6-10 hónapos), amikor már próbálgatják határaikat, hogy meddig mehetnek el és sok eddig szófogadó kölyöknél is kialakul a szelektív hallás.

Nagyon sok gazdának ekkor szokott elfogyni a türelme és kitartása. Hány és hány olyan gazdával lehet találkozni a sétáltatókban, akik „látszatra” hívják a kutyájukat, de már mi is halljuk, hogy nem gondolják komolyan, de azért szeretnék mindenkivel érzékeltetni, hogy ők próbálkoznak. Ne szégyelljünk mások előtt sem fellépni kutyánk engedetlensége ellen! Lehet, hogy kiröhögnek, hogy elszaladunk a másik irányba, elbújunk, vagy bolond módjára kiabálunk, na de kit érdekel? Mi élünk együtt a kutyánkkal, nekünk számít, hogy engedelmes legyen. Egy-két ilyen „látszat hívás”, mert ciki, tönkre teheti az eddigi munkánkat, holott csak néhányszor kellene bevetni magunkat és nem lenne több probléma. Szerintem megéri!

A behívásnál azt is fontos tudni, hogy a kutya pontosan érzi a hanghordozásunkon, hogy mennyire vagyunk magunkban biztosak. Ha bizonytalanok vagyunk, akkor ő is inkább ellenszegül, míg ha magabiztosak, akkor inkább vissza fog jönni. Biztos mindenkinek volt már olyan esete, hogy a kutyájára nagyon mérges volt és úgy hívta vissza, hogy „ha nem jössz vissza, megnézheted magad”. Csodák csodájára, ilyenkor mindig vissza tudnak menni.

A kutyák a szavakat nem, de a hangsúlyt nagyon jól érzékelik. Ebben a korban már a hangsúllyal is tudunk játszani: először kedvesen hívjuk, ha nem jön, akkor emeljük meg a hangunkat és ha ilyenkor megtorpan, felénk néz (gondolkozik, hogy érdemes-e visszamennie), akkor ismét váltsunk kedves hangnemre.

Kitartó szelektív hallás esetén hasznos lehet egy nagyon könnyű 5-10 m-es „hosszú” póráz, amit a kutya szinte nem is érez, csak maga után húz. Egyrészről meghosszabbítottuk a „kezünket”, másrészről a gazdának is ad egy megnyugvást, hogy biztos vissza tudja hívni a kutyáját. A hosszú póráz viszont nem arra való, hogy, mint egy vontatókötélen behúzzuk a kutyát! Ha első hívásra nem jön, akkor rántsuk meg (ne húzzuk!) figyelmeztetőleg, majd lazítsuk ismét meg, ezzel lehetőséget adva számára a vezényszó teljesítésére. Ha visszajött nagyon dicsérjük meg, ha nem, ismét rántsunk rajta. Hosszú póráz lehet szükséges, ha most már kamasz/fiatal kutyánk más kutyák jelenlétében egyáltalán nem hajlandó visszajönni.

Egy másik módszer lehet a gazda kezének a meghosszabbítására egy kulcscsomó vagy kisebb konzervdobozba rakott kövek, a lényeg, hogy hangja és súlya legyen, hogy messzebbre is el tudjuk dobni. Ez a módszer kölyköknél nem használható!! Ha a fiatal vagy felnőtt kutyánk hívásra nem akar visszajönni, akkor próbáljuk meg a kulcscsomót közvetlenül mellé (!) dobni. Amikor erre összerezdül, hívjuk ismét, akár közben eltávolodva. Ha visszajön, nagyon dicsérjük meg.

Gazdával jó kapcsolatban lévő kutyánál, ahol nincsenek rangsorbeli problémák, további lehetőség, ha megfordítjuk a dolgot és a hívásra nem engedelmeskedő kutyát egyszerűen elzavarjuk, elkergetjük (forgalmas területen ne ezzel próbálkozzunk!), ezzel kizárva a falkából. A gazda figyeljen rá, hogy egyértelmű és határozott legyen a szándéka! A kutyák általában nagyon gyorsan veszik a lapot és sunnyogva figyelik a gazdájukat és alig várják, hogy kis idő elteltével az ismételt hívásra odamehessenek. Dominánsabb, amúgy is rangsorbeli problémákkal küzdő kutya-gazda párosnál ezzel szemben előfordulhat, hogy a kutya úgy dönt, hogy akkor „teszek rád” és távolabb elfoglalja magát mással.

Kutyánk most már 1-2 éves kort elérve, lehiggadva felnőtté vált és remélhetőleg hosszú és fáradtságos munkánk gyümölcse beérik és egy biztonsággal visszahívható kutyát kaptunk.

És mit csináljak, ha felnőtt kutyám nem jön vissza?

Felnőtt korban a behívás alappillére a falkavezéri tekintély, hiszen a neki való engedelmesség egyben a túlélés záloga is a falkának. Abban az esetben, ha kutyánk abszolút behívhatatlan, mondhatni „ránk se bagózik”, akkor szinte biztos, hogy rangsorbeli problémák vannak a háttérben, még ha a gazda ezt nem is látja!

Ilyenkor az első dolgunk a helyes rangsor felállítása! Mivel ebben az anyagban elsősorban a behívásról szerettem volna írni, ezért csak vázlatokban térnék ki erre.

Falkavezér szerep átvétele:

• saját szféra kialakítása,
• közös akciók vezetésének átvétele,
• gesztus evés.

A falkavezéri tekintélyünk visszaszerzésével párhuzamosan a behívást is teljesen új alapokról kell indítanunk, akár új vezényszó bevezetésével és nem utolsó sorban egy teljesen új hozzáállással, határozott és következetes neveléssel.

Az alapok majdhogynem a fent leírtakkal megegyezőek.

• Először otthon, nyugodt környezetben gyakoroljunk
• Próbáljunk minél több idegen helyre menni, ahol a kutyánk jobban ránk van utalva, ezáltal gyakorolhatjuk a gazdára figyelést és általában a behívás is biztosabban megy.
• Itt is igaz, hogy mindig jutalmazzunk, ha visszajön, hiszen a kutya mindig „itt és most” él!
• Fegyelmező módszerként használhatunk hosszú pórázt, kulcscsomót a fent leírtak szerint, illetve elkergetést.

Sok kerti kutya esetében találkozni olyannal, amikor a gazda először csak 1-2 évesen viszi ki sétálni a kutyáját. Ilyenkor a behívást ugyanúgy meg kell neki tanítani, mint egy kölyök kutyának, természetesen ekkor azonban már sokkal nehezebb dolgunk lesz, több kényszert (pl. hosszú pórázt) kell alkalmaznunk.

Végül összefoglalva a behívás tanításához nem kell más, mint sok türelem, következetesség, leleményesség és nyugodtság! Nem könnyű, de nem is lehetetlen feladat, amelynek végeredménye egy kellemes társ, akit mindenhová magunkkal vihetünk! Azt hiszem, ezért megéri!

(szerző: Szita Boglárka, Behívás)